Két hétig lengett az Iraki Köztársaság nemzeti lobogója az MH Központi Kiképzõ Bázis (MH KKB) fõbejáratánál, jelezve azt a történelmi eseményt, hogy most elõször iraki hallgató csoport számára folyik felkészítés.
2010.augusztus 10-én és 24-én a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre felvett hallgatóktól népesült be a szentendrei laktanya. A két idõpontban összesen több mint 230 fiatal tett látogatást az MH központi Kiképzõ Bázis szentendrei objektumában az egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében.
2010.08.23.-án az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola (MH KPTSZI) nappali tagozatára felvett 54 hallgató kezdte meg 3 hónapos katonai alapkiképzését Szentendrén. A jelenleg hatályos képzési program szerint a tiszthelyettes jelölteknek tanulmányaik megkezdése elõtt teljesíteni kell az egységes katonai alapkiképzés követelményeit és a 3 hónap leteltével felmérõ foglalkozásokon kell számot adni az elsajátított katonai alapismeretekbõl.
Államalapító Szent István király ünnepe hagyományosan a nyári aratásokat követõen az új búzából õrölt liszt felhasználásával sütött kenyér ünnepe is.Hagyományaink szerint a nemzeti színû szalaggal átkötött új kenyér megszentelésével fejezõdik be az egész éves fáradságos munka, amelyet a földmûvelõ emberek végeznek évszázadok óta.
Augusztus 18-án ismét befejeződött egy
alapkiképzési ciklus a MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) Mecséri János Kiképző
Osztályán. Ezúttal a májusban bevonult szerződéses legénységi állományú katonák
számára ért véget a 3 hónap időtartamú egységes katonai alapkiképzés. Az
eredményes záróvizsgákat követően – a szokásoknak megfelelően – ünnepélyes
keretek között búcsúztatta el az MH KKB állománya az alapkiképzésen túljutott
katonákat
Több mint két hónap telt el a nyári nagy árvízi pusztítás óta, de a hírek az óta is szinte naponta tudósítanak a helyreállítás eseményeirõl vagy az újabb és újabb természeti csapásokról, amelyek nem engedik feledni az emberek megpróbáltatásait.
2010.08.13-án ünnepélyes zárás keretében befejezõdött az Alapfokú Tûzoltóképzõ Tanfolyam hallgatóinak kéthetes alaki kiképzése Szentendrén, az MH Központi Kiképzõ Bázis (MH KKB) Mecséri János Kiképzõ Osztályán.
A narancs fokozatú hõségriasztás miatt rendhagyó módon nem az alakuló tér forró aszfaltján, hanem a Mûvelõdési Központ viszonylagos hûvösségében került sor a szerzõdéses legénységi állományú katonák kibocsátó ünnepségére Szentendrén, a MH Központi Kiképzõ Bázison
A Magyar Honvédség Központi Kiképzõ Bázis (MH KKB) és a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola (MH KPTSZI) állományának otthont adó szentendrei laktanyában a nyári hónapok nem jelentenek uborkaszezont.
A MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola (MH KPTSZI) 2010. 07.10-én bocsátotta ki a 2009-2010. tanévben sikeres vizsgát tett 98 hallgatót. Az ünnepélyes eskütételen, amelyet az MH Központi Kiképzõ Bázis (MH KKB) „Kossuth terén” rendeztek meg, jelen volt Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Fodor Lajos államtitkár, Benkõ Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar fõnöke, Dr. Dietz Ferenc, Szentendre város polgármestere, számos társadalmi szervezet képviselõje, valamint a HM és MH tábornokai, tisztjei, illetve a végzõs hallgatók hozzátartozói, barátai.